Lám-lám, íme hát kiderülhet végre, hogy a szövegírók sem értenek mindenhez – dörzsölgeti gondolom most a kezét teljes joggal kedves olvasóm. Megértem az érzéseit, jómagam is sok olyan helyzettel és történettel találkoztam már ezalatt a jó néhány év alatt, amióta szövegírásra adtam a fejem, amely komolyan megkérdőjelezte bennem ennek a szakmának – ab ovo – a létjogosultságát.
Most azonban mégsem egészen arról lesz szó, hogy szidjuk a szövegírókat.
Először is azért nem, mert hát én is az vagyok, illetve az is, és hát hogy nézne ki, ha magamat becsmérelném. Másfelől pedig mindig is hittem abban, hogy a szakma becsületéért ki kell állni, még ha az a szakma – hát hogy is mondjam – nem mindig érdemli meg. Vagy nem feltétlenül érdemli.
De mire gondolt itt a
költőszövegíró?
Egészen pontosan arra, hogy megpróbálja a lehetetlent. Azaz, néhány olyan kommunikációs anomáliahalmazt definiálni, és leírni, amely az esetek jelentős részében nemcsak megnehezíti, de adott esetben lehetetlenné teszi a szövegírói munkát.
Pontosítsuk tehát a címben feltett kérdést: MIKOR nem tud írni egy szövegíró? (Aminek persze egyenes következmény, hogy miről, ugye.)
Tegyük fel, hogy azt mondja a megrendelő, hogy:
Legyen lila. Vagy inkább zöld.
Érzem én, hogy erősen kezdek, de ez az egyik legérdekesebb szituáció, amivel én speciel már nem egyszer találkoztam. Egészen pontosan az, amikor egyáltalán nem tudja megmondani a megrendelő, hogy mi baja a leírt webszöveggel/blogbejegyzéssel/landing szöveggel. Persze itt lehet a hunyó a szövegíró is, mert ha elég rutinos, és jól felkészült, valamint elég figyelmet szentel a partnerére, biztos, hogy tud olyan kérdéseket feltenni, amelyek segítségével előre léphet. De azért ez nem mindig van ez így. Főleg, ha azt a szakterületet kevéssé ismeri, vagy éppen tényleg nem lehet erről a lépcsőfokról tovább lendülni. Ez is előfordul.
Nem tetszik.
A kritikát (ti.: azt a kritikát, ami nem visz előre, inkább nevezném minősítésbe hajló véleménynek) a legtöbb ember rossz szájízzel veszi tudomásul, egy marketing szövegíró azonban a helyén kell, hogy kezelje. Nem attól fog ugyanis egy oldal működni és nem attól lesz látogatott, hogy megfelel-e a tulajdonosa szája ízének. Igen, az optimális eset az, ha ez is működik, de előfordulhat, hogy nem találkozik a megrendelő ízlése azzal, amit a szövegíró a buyer personáról kiderített ebben a tekintetben. És mivel nem az eladó trigger pontjait kívánjuk nyomogatni, sőt az is előfordulhat, hogy nem az ő generációját céloztuk meg (ebben a generációtúltengésben simán előfordul), muszáj elhinni a marketing szövegírónak, hogy igaza van. Akkor is, ha nem tetszik.
Én biztos nem kattintanék erre rá!
Nem baj, nem is neked kell – mondja a jól felkészült szövegíró ilyenkor, kissé humorosra véve a figurát. Kevéssé vicces persze, ha emiatt bukik a megrendelés, mindenesetre itt is hivatkoznék az előző pontban leírtakra. A vevőnek kell ugyanis kattintani, aki várhatóan rá fog – legalábbis ezért (is) fizettél a marketing szövegírónak.
Az a rész a legjobb, amit én írtam.
Igen, az is előfordul, hogy már van némi szöveg – esetleg nem is némi – amit a szövegíró megkap a projekt elején. Ennek nagyon örülünk, de azért annyira mégsem. Mármint akkor semmiképpen, ha az a szöveg lesz az alfa és az ómega, csak azért, mert a megrendelő írta azt meg. Ha csak információként kapjuk meg, az lehet segítség, sőt, általában az. Az viszont több, mint valószínű, hogy várhatóan nem felel meg a marketingszövegírás szabályainak, a legutóbbi online trendeknek, vagy éppen olyan fontos kritériumoknak, amiket a szövegíró nagyjából állandóan figyel és tanul.
Itt az ideje, hogy összegezzünk!
A szövegíró azért van, hogy levegye a válladról azt a munkát, ami állandó tanulást, folyamatos figyelmet, rengeteg időt, kutatást, sok-sok vázlatot, és temérdek mennyiségű gondolkodást, valamint kreativitást igényel. Azért, hogy online jelenléted platformjain úgy kommunikáljál, hogy az üzleti szempontból hasznos legyen. Folyamatosan.
És már csak egy kérdés marad.